Art Deco 100: Egy stílus születése Párizsban
Art Deco 100: Egy stílus születése Párizsban
Hogyan vált az 1925-ös kiállításból világstílus, és mitől lett az art deco a XX. század egyik meghatározó irányzata?
Egy különös tavaszi nap Párizsban
Képzeljünk el egy tavaszi napot 1925-ben, amikor a Grand Palais árnyékában kavargó tömeg izgalommal várja, hogy átléphesse a „Becsület kapuját”. A Szajna két partját ekkorra már pavilonok és szökőkutak szegélyezik, a levegőben friss kávé és egzotikus fák illata keveredik, miközben a világ minden tájáról odasereglett látogatók egy új korszak hajnalán találják magukat.
Ez nem egy regény kezdete, hanem az 1925-ös párizsi nemzetközi díszítőművészeti kiállítás (Exposition internationale des arts décoratifs et industriels modernes) valósága. Itt született meg az a művészeti stílus, amit ma egyszerűen csak art decónak hívunk.
Egy stílus, amely szakítani akart a múlttal
A kiállítás nem pusztán grandiózus esemény volt, sokkal inkább kiáltvány. A szervezők célja egyértelmű: megmutatni, hogy a művészet nem csupán a falra akasztott festmény lehet, hanem ott él velünk a mindennapokban is: egy bútor formájában, egy csillár ívében, egy teáscsésze mintázatán, egy ékszer részleteiben vagy akár egy épület homlokzatán.
A Díszítőművészek Társasága, élén olyan nevekkel, mint Hector Guimard vagy Maurice Dufrêne új világot képzelt el: olyat, ahol az iparművészet nem a képzőművészet alárendeltje, hanem annak egyenrangú társa.
Párizs az egész világ fővárosává vált
Az expo hat hónapon át tartott, és több mint 16 millió látogatót vonzott, ez akkoriban példa nélkülinek számított. Húsz ország mutatta be, mit gondol a jövőről, mit tart szépnek, előremutatónak. A francia luxusáruházak pavilonjai úgy sorakoztak, mint az ékszerek egy vitrinen belül. A Robert Mallet-Stevens által tervezett modernista torony, vagy a Le Corbusier-féle „gépház” – az Esprit Nouveau pavilon – már az ipari jövőt sugallták, míg mások még a kézműves múlt pompáját ünnepelték. Ez volt a nagy találkozás helye: múlt és jövő, kreatív szellem vezérelte kéz és gép, díszítés és funkcionalizmus között.
Art Deco = luxus, geometria, modernség
Az art deco stílus nem követte vakon a történelmet, inkább újraértelmezte. Elvetette a szecesszió kanyargós ornamentikáját, geometrikus formák, letisztult vonalak, cikcakk minták és stilizált motívumok vették át a helyüket. A tárgyak és terek célja az volt, hogy a modern élet ritmusára rezonáljanak, miközben luxust és szépséget sugároznak.
Nem véletlen, hogy olyan anyagokat használtak, mint az elefántcsont, különböző egzóták, gyöngyház vagy korall.
Nemzetek párbeszéde a formanyelvben
A globális kreatív színtér szereplői is bemutatkoztak a kiállításon: Ausztria Peter Behrens és Josef Hoffmann által vett részt; Japán tradicionális anyaghasználatát mutatta be; a Szovjetunió pedig Rodcsenko és Melnyikov révén egy futurisztikus, munkásklub-modellben látta a jövőt.
Lengyelország, Hollandia, Dánia, Svédország, Belgium mind sajátos hangot ütöttek meg. A sokféleség ellenére egyvalami közös volt: a vágy, hogy a művészet közelebb kerüljön az emberekhez.
Örökség és ellentmondások
Bár maga a „Art Deco” elnevezés csak később, az 1960-as években terjedt el, a stílus rövid idő alatt meghódította a világot: New York felhőkarcolóitól a luxusóceánjárók belső terein át a mozik, színházak és metróállomások arculatáig.
A modernisták ugyan támadták a stílus „fényűző, elitista” jellegét, mégis tagadhatatlan: az art deco a XX. század egyik legnagyobb hatású designnyelve lett. És bár a világháború véget vetett az aranykorának, ma újra felfedezzük, értékeljük és inspirációt merítünk belőle.
Szerző: Alt Andrea
Forrás: Wikipedia
