czifra_monika_goldsmith_and_jeweler_works-1

Czifra Mónika

Ékszerek tervezésével és kivitelezésével 2007 óta foglalkozom.

Mára szinte a második fő tevékenységemmé vált a festményrestaurátori munkáim mellett.
Többek közt kerámia, porcelán, valamint ásvány, drágakő és kristályok felhasználásával, Sterling ezüst és aranyozott alkatrészek alkalmazásával készülnek ékszereim.

2013-ban a Szépművészeti Múzeum Design pályázatán három kollekcióval vettem részt: Cérész , Lenz és Akoya.
A Múzeum állandó kiállításában szereplő művészeti alkotások adaptációjával, megjelenítésével kellett használati tárgyakat létrehozni. Ezek a Múzeum Design hét keretén belül megrendezett kiállításán bemutatásra kerülhettek.

Jelenleg új anyagok és technológiák kifejlesztésén dolgozom.
Tanulmányozom a hagyományos ötvös-ékszer zománc technikákat, mint a forrasztott alapú beágyazott rekeszzománc,
valamint az a'jour (áttört zománc) technikát.
A munkáimat művészeti alkotások inspirálják. Nevezhetjük adaptálási folyamatnak is, ahol az egyes épületek jellegzetességei, a falra festett díszítményeik, a dekorációs elemeik ékszerekbe foglalva felismerhetők, így tisztelegve és őrizve a történeti előzményeinket.

Az alkotók tevékenységei

  • keramikusok (szilikátipari tervezőművészek: porcelán és kerámia tervezőművészek)
  • üvegművészek (szilikátipari tervezőművészek: üveg tervezőművészek)
  • ötvösművészek és ékszerészek (nemesfémet, fémet, drágakövet, üveget, zománcot, plexit és egyéb alternatív matériát alkalmazó ékszertervezők)
  • textilművészek (textiltervező művészek, textiljáték tervezők, nemezes textilművészek, selyemfestő művészek, gobelin művészek, szőnyeg és lakástextil tervezők, szövöttanyag tervezők, nyomottanyag és ruhatervezők)
  • bőr -és fatárgytervezők (bőrtárgytervező iparművészek, bőripari formatervezők, bőrmívesek, öltözék és cipőtervezők, fafaragók, kosárfonók)
  • könyv -és papírművészek, grafikusok (könyvművészek, könyvtervezők, könyvkötők, papírművészek, illusztrátorok, grafikusok, grafika-tipográfusok)