padanyi_orsolya_goldsmith_and_jeweler_works-1

Padányi Orsolya

“Kalandos úton lettem ékszertervező.
Kettős életet élek, tipográfusként végeztem, mely megalapozta art-directori pályám, e mellett tanultam ki az ötvösmesterséget. Lételemem a kihívások keresése, így a klasszikus technikák alkalmazásán túl az alkotási folyamat során gyakran élek a kísérletezés jogával.
Két fő irányvonalon születnek ékszereim: a lélegző, kalligrafikus BIOMORPH és az ORGANIKUS-GEOMETRIA jegyében.
Ezeken belül KINETIKUS és úgynevezett CAPTURAL ékszerek kapnak kiemelt szerepet a változás állandóságának szellemében. Ezen variábilis darabok egyediségét a személyre szabhatóságuk adja. Viselőjük élhet annak lehetőségével, hogy saját hangulataihoz, érzéseihez, személyiségéhez igazítsa őket az adott kiegészítő ásványokkal. A Biomorph vonal különlegessége, hogy kidolgozásához a maga nemében egyedülálló technológiát használok, melyet csillagász-mérnök édesapám fejlesztett ki számomra. Ennek köszönhetően légiesen könnyed, szinte éteri benyomást keltő, mégis hangsúlyos ékszerekként ölthetnek testet az érzéseim, gondolataim. A legújabb, MIMIKRI elnevezésű sorozatom darabjai az élővilág túlélési képessége iránt érzett csodálatomat fejezik ki. Vettem a bátorságot és az általuk mutatott formák, struktúrák átemelésével újrafogalmaztam a megjelenésüket, hogy megszülethessenek ezek az élőnek ható ékszerek.
Bízom benne, hogy az általam készített darabok az esztétikai értékükön túl elgondolkodtató, játékosságra csábító, természetközeli, viselhető üzenetként jelentenek többletélményt.”

Az alkotók tevékenységei

  • keramikusok (szilikátipari tervezőművészek: porcelán és kerámia tervezőművészek)
  • üvegművészek (szilikátipari tervezőművészek: üveg tervezőművészek)
  • ötvösművészek és ékszerészek (nemesfémet, fémet, drágakövet, üveget, zománcot, plexit és egyéb alternatív matériát alkalmazó ékszertervezők)
  • textilművészek (textiltervező művészek, textiljáték tervezők, nemezes textilművészek, selyemfestő művészek, gobelin művészek, szőnyeg és lakástextil tervezők, szövöttanyag tervezők, nyomottanyag és ruhatervezők)
  • bőr -és fatárgytervezők (bőrtárgytervező iparművészek, bőripari formatervezők, bőrmívesek, öltözék és cipőtervezők, fafaragók, kosárfonók)
  • könyv -és papírművészek, grafikusok (könyvművészek, könyvtervezők, könyvkötők, papírművészek, illusztrátorok, grafikusok, grafika-tipográfusok)