J. H. & Wiener Werkstätte

Josef Hoffmann (1870. december 15. - 1956. május 7.) osztrák építész és tervező. A bécsi szecesszió alapítói közé tartozott, és társalapítója volt a Wiener Werkstätte-nek. Leghíresebb építészeti munkája a brüsszeli Palais Stoclet (1905-1911), a modern építészet, az Art Deco úttörő alkotása és a bécsi szecesszió építészetének csúcspontja.

Hoffmann Pirnitzben / Brtnice, Morvaországban (ma Csehország része) született. Apja jómódú volt, egy textilgyár társtulajdonosa és a kisváros polgármestere. Arra bíztatta a kis Josefet, hogy ügyvéd vagy köztisztviselő legyen, ezért egy előkelő iskolába küldte, ám az ifjú ott nagyon boldogtalan volt. Később úgy jellemezte az iskolás éveit, mint "szégyent és kínzást, amely megmérgezte ifjúságomat, és olyan kisebbrendűségi érzést hagyott bennem, amely a mai napig tart".

Helyette 1887-től a brünni állami felsőbb művészeti és kézműves iskolába iratkozott át, ahol 1891-ben érettségizett. 1892-ben kezdte meg tanulmányait a bécsi Képzőművészeti Akadémián Karl Freiherr von Hasenauer és Otto Wagner, a korszak két legtekintélyesebb építészmérnöke mellett. Itt ismerkedett meg a kor másik feltörekvő építészével, Joseph Maria Olbrichhal is. 1895-ben Hoffman Olbrich, Koloman Moser, Carl Otto Czeschka és másokkal együtt megalapította a Siebener Club nevű csoportot, a későbbi Bécsi Szecesszió előfutárát. Wagner irányítása alatt Hoffman diplomamunkája, egy aktualizált reneszánsz épület, elnyerte a Prix de Rome-ot, és lehetővé tette Hoffmann számára, hogy egy évig Olaszországban utazhasson és tanulhasson.

A bécsi szecesszió (1897-1905)

1897-ben, Olaszországból visszatérve csatlakozott Wagner építészirodájához, és még ugyanebben az évben a Wagner, Gustav Klimt és mások által indított új mozgalomhoz is, az Osztrák Képzőművészek Társaságához, ismertebb nevén a Bécsi Szecesszióhoz és azonnal munkához látott a mozgalom első galériájának, a Szecesszió épületének tervezésén, megtervezte az előcsarnokot és az irodát, valamint az első kiállításokat.

Ekkor írta meg kiáltványát a Szecesszió számára, amelyben haszontalan díszektől megfosztott épületeket követelt. Írásaiban Hoffmann nem utasította el teljesen a historizmust; a brit Arts&Crafts mozgalom modelljét dicsérte, és a helyi formák és hagyományok megújítására buzdította a művészeket. Azt írta, hogy az új stílus alapvető elemei a hitelesség az anyaghasználatban, a dekoráció egysége és a helyhez igazodó stílus megválasztása.

1899-ben, huszonkilenc éves korában kezdett tanítani a Kunstgewerbeschule, a mai Bécsi Iparművészeti Egyetemen. Az 1900-as párizsi világkiállításra ő tervezte a bécsi művészeti kiállítást, amely a nemzetközi közönség előtt is bemutatta a szecessziós stílust. Az ő nevéhez fűződik az 1899-es Szecesszió nyolcadik kiállítása is, amely nemzetközi résztvevői miatt az egyik legfontosabb kiállítása volt. A szecessziós művészek alkotásai mellett a francia Jules Meier-Graefe, a belga Henry van de Velde, Charles Ashbee és különösen a glasgow-i Charles Rennie Mackintosh és Margaret Macdonald Mackintosh skót tervezők munkái szerepeltek rajta. A kiállításon szerepelt a Bécs Hohe-Wart negyedében található modellházak egy csoportja, amelyek az Arts&Crafts mozgalom jellegzetességeit mutatták, többek között a kis négyzetekre osztott ablakokat és a nyeregtetőt.

Ebben az időszakban Hoffmann munkássága szigorúbbá, geometrikusabbá és kevésbé ornamentikussá vált. Előnyben részesítette a négyzetek és a fekete-fehér felületek használatát, később azzal magyarázta, hogy "ezek a mindenki számára érthető formák a korábbi stílusokban soha nem jelentek meg".

Ő volt a felelős a Szecesszió galériáiban gyakran megrendezett kiállítások tervezéséért, többek között Gustav Klimt híres, Beethovennek szentelt frízének díszletéért.

A Wiener Werkstätte (1903-1932)

1903-ban Koloman Moserrel és Fritz Wärndorfer bankárral együtt, aki a tőke nagy részét biztosította, egy ambíciózus vállalkozást indított el, a Wiener Werkstätte-t. Ez egy olyan vállalkozás volt, amelyben művészek és kézművesek együtt dolgoztak a teljes műalkotás, a Gesamtkunstwerk minden elemének megalkotásán, beleértve az építészetet, a bútorokat, a lámpákat, az üveg- és fémmunkákat, az edényeket, az ékszereket és a textíliákat.

Hoffmann a tárgyak széles skáláját tervezte a Wiener Werkstätte számára. Stílusa fokozatosan józanabbá és absztraktabbá vált, és munkássága egyre inkább a funkcionális szerkezetekre és háztartási termékekre korlátozódott.

A műhelykoncepció a korai években virágzott és terjedt el. Hoffmann 1907-ben társalapítója volt a Deutscher Werkbundnak, 1912-ben pedig az Österreichischer Werkbundnak. A műhely azonban az első világháborúba, majd a nagy gazdasági világválságba ütközött, amely Németországot és Ausztriát különösen súlyosan érintette. e1932-ben kénytelenek voltak bezárni.

A háborút követően Hoffmann újra csatlakozott a Bécsi Szecesszióhoz, ahhoz a művészeti mozgalomhoz, amelyből ő, Klimt és Otto Wagner 1905-ben drámai módon kilépett. A Szecesszió elnökévé választották 1948 és 1950 között.

Bár keveset beszélt diákjainak, Hoffmann nagyra becsült és csodált tanár volt. Igyekezett a legjobbat kihozni osztálya minden tagjából kihívást jelentő feladatokkal, amelyek alkalmanként valódi megrendeléseken való munkák voltak. Ahol tehetséget fedezett fel a fiatal művészek között, hajlandó volt vagy lelkesen támogatta azt; Oskar Kokoschka, Egon Schiele és Le Corbusier voltak az ígéretes következő generáció iránti jóindulatának legkiemelkedőbb haszonélvezői. Utóbbinak munkát ajánlott az irodájában, Schiele-t anyagilag segítette, Kokoschka pedig a Wiener Werkstätte-ben kapott munkát. Az 1927-es genfi Népszövetség palotájának tervezésére kiírt nemzetközi zsűri tagjaként Hoffmann ahhoz a kisebbséghez tartozott, amely Le Corbusier tervére szavazott, és ez utóbbi mindig csodálattal beszélt bécsi kollégájáról.

Hoffmann 85 éves korában, Bécsben halt meg.

Forrás: Wikipédia